okt
26

Október 19.-én, hétfő este sajnos az igencsak jónak igérkező "szemeszternyitó buli" elmaradt számunkra, mivel közös megegyezésre visszaforditott minket a 4 euros, előre fel nem tüntetett belépő, valamint az utcán álló kigyózó sor.Később a pénzt beváltottunk 1 üveg borra és egy kólára, és még igyis spóroltunk 2 eurot :oP Végül az éjszaka sikerült kirúgnom a hámból, sőt talán jobban is mint kellett volna, így Csibussal együtt, közös erőből tértem haza XD A buliról az indulás előtti képek, azt hiszem magukért beszélnek:

http://indafoto.hu/Twiggy/hetfoi_buli_elotti_kepek_oktob

Október 20.-án, kedden már reggel 8ra bentvoltam a suliban, igaz nem sokáig, csak 2 óra erejéig, mivel részt vettem az első marketing előadásomon Dr.Prof.Voeth(ejtsd Fót XD) jóvoltából, ami egy kissé elkeserített, mivel az úriember igencsak gyorsan beszél, és a tárgy sem éppen ugyanarról szólt eddig, mint otthon... Ettől függetlenül még nem keseredek el, hiszen a tantárgyi követelmények után csak fél óra hosszáig tartott az óra, így még reménykedem benne, hogy a "marketing"tantárgyat a németek is ugyanúgy értelmezik,mint mi.Utána délután pihentem az előző este fáradalmait,mivel délután még angolra is mentünk. A tanár elsőre nekem nem volt szimpatikus, de később nagyon kedves volt, és egy"kicsit"könnyü csoportba kerültem,de végül nem bántam meg a jelentkezést, mivel az egyre gyakoribb német nyelvhasználat miatt egyre inkább halványulnak az angolos emlékeim..

 

Október 21.-én, szerdán napközben a munkaügyi hivatalban voltam, de sajnos amíg nincs hivatalos diákigazolványom, addig nem tudok munkát vállalni, így az ehhez szükséges papírokat sem adták ki. Este egy újabb buliba indultunk, ezúttal egy külön nekünk, külföldi diákoknak rendezett "welcome party"-ba mentünk,amely ismét csalódást okozott, mivel egy akkora helyiségben volt a "buli",mint a szobám 2x, tömegnyomor volt, és zsibvásár feeling, zenéből kb.semmit nemlehetett hallani, az italárak pedig nem voltak épp barátaiak, ráadásul a szervezőbrigádból kb.2en voltak jelen, így a nagy többség nem is beszélt németül, úgyhogy innen is hamar távoztunk. 

Október 22.-én, csütörtökön részt vettem az első német órámon,amelyet egy nagyon szinpatikus, idős hölgy tart, akinek még egy magyar, pécsi barátnője is van, így néhány szót magyarul is beszél. Az órán egy érdekes feladatunk volt; interjút kellett készítenünk a másikkal előre meghatározott kérdésekkel, mint pl.:hogy meséljen valamit a saját országáról?Hány testvére van,stb. Így megtudtuk, hogy a csoportba járnak csehek, oroszok(Sokan), egy svéd-, egy pakisztán-és egy brazil fiú és mi ketten Annamarival magyarok. A német után rögtön angol óra következett lazítás képpen. egy szőke német cicának sikerült padlót fogatnia velem. A feladat ittis hasonló volt, mint németen, de ugyebár ide németek is járnak, így sajnos Csibusnak sikerült kiborulnia, idézem :"A feladat szerint párokban kellett beszélgetni, megkérdezte a csajszi, h honnan jöttem, mondtam, h Hungary. Erre ő: az mi?? Nem is h merre van, vagy ilyesmi?! Visszakérdeztem h tessék, erre ő mégegyszer, h az mi. Na, gondoltam akkor lejjebb kell adni a színvonalat, és poénból mondtam, h egy másik ország. :D Erre ő: tényleg, és az hol van?? Hűha, és az a borzasztó, h komolyan gondolta. Ibikés nyugalommal elmagyaráztam neki, h Kelet-Európa, de vhogy ezután nem tudtam tőle sokat kérdezni.."Úgyhogy a morál az ittis hasonló, mint máshol Németországban, igaz ez volt szerencsére az első ilyen tapasztalatunk. Este még bepróbálkoztunk egy újabb helyi bulival, szintén kevés sikerrel..Eredetileg 8-ra már lesiettünk a helyre,ami pangott az ürességtől(számomra bajlóslóan).Azért kezdtük olyan korán az estét, mivel előre meghírdetett "happy hour" volt, azaz 1 euroért kaphattunk(volna) koktailt és bowlét(így németesen írva), de a koktélok helyett csak egy nagy fazékból mertek vmi bólé szerűséget,és azt is csak egy dl-es kiszerelésekben adták, ráadásul akik ittak belőle, nem éppen tetszetős ábrázatot öltöttek az ital megkóstolása után. Így ismét bevásároltunk a Pennyben, megkajáltunk, megittuk a behütőtt pezsgőt, és csak aztán tértünk vissza az elhagyottnak hitt csatamezőre. Mire leértünk nagyon sokan lettek, tánciztunk egy kicsit, de  mixelés, és a zenei paletta egysíkúsága híján hamar elment a kedvünk ettől a bulitól is.

Október 23.-án, pénteken már nagyon be voltam zsongva, mivel a héten 3partyn résztvettünk, de egyszer sem mondhattam el, hogy jól éreztem magam, így a megváltást a mai d'n'b partytól vártam.Napközben voltam természetvédelmen, majd fénymásoló után kajtattam az esőben, de mindenhol csak kártyával lehet fénymásolni, aminek a minimum limite 5 euro. Már énis kezdek besokallni a kártyáktól; jár egy a menzához,van ugye a bankkártya,lesz a diák, egy az utazáshoz, van egy telefonkártya a szobai telefonhoz, egy tb kártya,és persze a személyim...itt kb semmit nem lehet kp-val rendezni, ami engem eléggé zavar, mivel ezen kártyák feltöltése is bankkártyával müködik... Tehát este 6-ra hazaérve, lassan készülődni kezdtem a várva várt bulira. kb. éjfélre értem le, és maximum 15 ember fogadott, ráadásul a biztiör nemcsak áttapizta a táskám, hanem még bele is nyúlt, majd ki is pakoltatta, pedig egy igazán kis táskával mentem...ugyhogy beérve rögtön mentem a pulthoz kérni egy sört horribilis áron...A hely a metro aluljáróba beépítve volt, de ennek ellenére nagyon tetszett, sokkal igényesebb volt, mint pesti dnb bulik helyszinei(kiv.studio of course),és a hangrendszer is nagyon jól szólt, a zene pedig kicsit olyan volt, mintha kb.3évet visszamentem volna az időben, és egy n4s buliba csöppentem volna. Mivel az otthoni bulikat már nem igen preferáltam a zenei paletta eldurvulása végett, így nagyon megörültem az ottani zenéknek, ráadásul egy előre ki nem írt mc-vel is kibővült a műsor, akivel előtte volt szerencsém megismerkedni(nem néger!! :D). Annak ellenére, hogy többen leszólitottak, az "egyedül vagy?miért?"szinte már sablonszövegnek tűnő dumával, már éreztem, hogy sokkal jobb lesz ez a buli, mint amiken mostanában otthon voltam, mivel az itteni dnb scena zenéje közelebb áll hozzám, így meg is tudtam, hogy minden második héten van ott buli, csak persze C4C és Panacea nélkül :P  Később egy leányzó sikeresen lenyúlta a sörömet, amíg én megkötöttem a cipőmet, amin eléggé kiakadtam, de buli hangulatát nem tudta elrontani,mivel idő közben egyre inkább emberekkel telt meg a tánctér is, és egyre jobb lett a hangulat.Ezután egy kissé feldúltan vettem egy másik sört-gondoltam is magamban, ilyen még otthon sincsXD-,így sikeresen elhagytam a ruhatáras cetlimet,mivel dühömben kiboritottam az aprót a pultra(vszinü a cetlivel együtt), amit később egy kis segítséggel sikerült összeszedni a földről...Kicsit később sikerült megismerkednem egy német brigáddal, akikkel elég sokáig elbeszélgettem, így hazafelé nem is kellett már egyedül mennem, aminek kifejezetten örültem. Azért itt jegyezném meg, hogy a hajnali járaton több fiatal ment hazafelé, mint nálunk szokott,és a dnb buliban is többen tánciztak mikor eljöttem, mint nálunk... XD Így a tanulság a következő volt számomra: itt, az egyetemen lévő emberek nem tudnak bulizni, így ezért a városba kell bemenni, ha mulatni akarunk :o)

Oktober 24.-én, szombaton Csibus ébresztett 2 körül, hogy mennek be a városba, mivel csodaszépen sütött a nap(végre) és vmilyen vásárról olvastak a helyi lapban. Sajnos a hét sokadik csalódását élhettük át; a vásár egy nagycsaládos paradicsom volt, így program híján, sokáig nem maradtunk, de az előző nap élményei még mindig kihatottak rám, így a jókedvemet se rontotta el a dolog. Ezután még beültünk egy cukrászdába, mivel a mézeskalácsos és vattacukros bódék illata "megihletett"minket. Később még elmentünk 1-2 dolgot venni a Kaufland-ba,mivel itt vasárnap semmi sincs nyitva és elfogyott a kenyér és a tojgli is :o) Este Gyuri a TDK rejtelmei közül előbújva hazaindult Magyarországra, hogy bemutassa otthon, mit is alkotott az elmúlt hetekben. Remélem, jól sikerül majd neki, mivel a TDK miatt nem tudott sokszor velünk jönni semmilyen programra.. "Sajnos" este még felnéztem dnb phorumra, ahol sajnálattal láttam, hogy 1 hete múlt el, hogy Szicsu(Size9) 3 éve hagyott itt bennünket, furcsa, de még mindig megviselt a dolog, olyan jó ember volt ő, tényleg mindenkihez volt 1-2 kedves szava,mindenkivel olyan közvetlen és állandóan jókedvű volt..felfoghatatlan számomra miért pont ő ment el ilyen fiatalon.. Nyugodj békében! :'(

Október 25.-én, vasárnap egész nap takarítottam, mivel kihagytam 5 napot,és a folyosón lévő huzat miatti por miatt, ami a szobámba az ajtó alatt bejött már lassan nem tudtam meglenni,így Kriszti jóvoltából sikeresen kölcsönvettem a másik koliból egy porszívót. Délután beszéltem majdnem mindenkivel a családból,aminek nagyon örültem. Este főzöcskéztem, valamint házikat írtam..

Nos, remélem nem fogalmaztam túl hosszan,és nem volt túl unalmas, próbáltam lényegre törő lenni ;o) Holnap feltöltök néhány új képet az indafotóra, addigis legyetek jók, vigyázzatok magatokra és egymásra! Puszilok mindenkit, csók a családnak!!! :o*

A bejegyzés trackback címe:

https://twiggyinstuttgart.blog.hu/api/trackback/id/tr231475201

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása