okt
26

Október 19.-én, hétfő este sajnos az igencsak jónak igérkező "szemeszternyitó buli" elmaradt számunkra, mivel közös megegyezésre visszaforditott minket a 4 euros, előre fel nem tüntetett belépő, valamint az utcán álló kigyózó sor.Később a pénzt beváltottunk 1 üveg…

okt
19

Sziasztok!Most igazán rövid leszek, mert rohannom kell Csibussal találkozni :PPénteken megvolt az első órám, nagyon tetszett, igaz kicsit furcsa volt a természetvédelmet ilyen részletesen hallgatni, de a tanár nagyon szimpatikus volt, és szinte mindent értettem is, amit mondott, tehát…

okt
16

Tegnap előtt, mint írtam, voltam munkameghallgatáson, és a nyelvi intézetben is. Sajnos kevésbé alakultak úgy a dolgok, ahogy szerettem volna. A munkameghallgatás elmaradt betegség miatt, a nyelvi intézetben pedig a nehezebb csoportba osztottak be, mondván, hogy szerintük túl jó…

okt
12

A mai napomat Frau Renznél kezdtem, mert már csak én nem adtam le a tantárgyi jelentkezésem, mivel az interneten kissé hiányos felvilágosítást találtam az általam választott tárgyakról, mint kiderült azért, mert vagy fizetősek, vagy msc-s tantárgyak, így nem tudok rájuk…

okt
12

Tehát, mint ma már írtam, sikeresen kimentünk a folklór fesztiválra, nagy örömömre nem egyedül, mivel velem tartott Csibus és Kriszti is a debreceni egyetemről.Sajnos, amint kiértünk, elkezdett esni, így én esernyő híján, hátramaradva vártam, hogy a többiek visszaérjenek,avagy…

okt
11

Kedves Látogató!Először is azzal kezdeném, hogy örülök, hogy ide látogattál, mivel ez azt is alátámasztja, hogy érdekel az itteni milétem, tehát ezért nagyon nagy respect és congratulations jár, tehát röviden hálás köszönet! :o) Idestova 10 napja vagyok…

süti beállítások módosítása