okt
16

Tegnap előtt, mint írtam, voltam munkameghallgatáson, és a nyelvi intézetben is. Sajnos kevésbé alakultak úgy a dolgok, ahogy szerettem volna. A munkameghallgatás elmaradt betegség miatt, a nyelvi intézetben pedig a nehezebb csoportba osztottak be, mondván, hogy szerintük túl jó lennék a rosszabba, amit én kétlek. Mindenesetre, azért majd megkérdezem, hogy átmehetek-e a gyengébbe, ha mégis úgy alakul, mivel ahova beosztottak(a teszt és beszélgetés szerint) ott nem veszünk már nyelvtant, mivel az az egyik legerősebb csopi, de a nyelvtan ismétlése azért 6 év kihagyás után rámférne...Úgy döntöttem, megvárom az első órát, és majd utána fogok lépni az ügyben.

Tegnap sok mindent elintéztem, voltam tanszékeken kreditpontok iránt érdeklődni (mivel sajnos ez az 1 rendszer rosszabb, mint nálunk, mivel sehol nem találtam meg se én, se Frau Renz 1-2 tárgynak a kreditpontját, vagy éppen a kódját),és voltam a bankban utalni is a nyelvtanfolyamokra pénzt, és mivel az internetes számlám nem működik, arra is rá kellett kérdeznem. Ez sajnos hasonlóan működik, mint nálunk, itt se tudták semmi konkrét problémával magyarázni a dolgot, viszont küldenek új papírokat, amivel már működni fog. Itt jegyezném meg, hogy az ügyintézés valóban olyan gyors, ahogy azt ígérik, ami nagyon jó dolog. Tehát ha 2 nap mulvára igérnek valami pótlást, akkor az valóban ott van a postaládámban 2 nap múlva,így a bankkártyám is elkészült 10 munkanapon belül \o/  A tömegközlekedéssel ugyanez a helyzet; minden menetrend szerűen közlekedik, késések nélkül(ha egész nap esik, akkoris).Ehhez elég gyorsan hozzá tudtam szokni :o)) Tegnap még bementem a külföldiekkel foglalkozó hivatalba is, mert kaptam tőlük egy szerelmes levelet,hogy fáradjak be. Ott még egyszer lefénymásolták minden fontos iratomat, ugyh mostmár bármi baj van, ellátnak, és mindenhol tudják,hogy hivatalosan is ittlakom :D A többiek sajnos nem jöttek velem, mert nekik nem írtak, de vszinű azért, mert ők csak fél évig fognak maradni :o(

Máma semmi fontos dolgom nem volt, így elmentem a többiekkel ebédelni a menzára. Utána elmentünk könyvet venni, majd kis pihi után a szobám is kitakarítottam :o)

Most pedig megyek, mert holnap lesz az első napom a suliban, méghozzá természetvédelem! Igen, nem holmi közgázos, logisztikás vagy marketinges óra, hanem természetvédelem, mert az is érdekel ám! Nem utolsó sorban a többiek is felvették ezt a tárgyat(ők agrárosok), és 6 kreditet ér, ugyh nem lehetett kihagyni! ;o)

Mivel megkaptam, hogy a blogomon"túl sok a rizsa"(by Misály) így mostantól csak pár naponta írok egy hasonló összefoglalót, mint most! Tehát hétvégén újra jelentkezem, addigis szélcsendesebb időjárást kívánok mindenkinek! Pussszantáás :*

A bejegyzés trackback címe:

https://twiggyinstuttgart.blog.hu/api/trackback/id/tr381453236

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása