okt
11

Kedves Látogató!

Először is azzal kezdeném, hogy örülök, hogy ide látogattál, mivel ez azt is alátámasztja, hogy érdekel az itteni milétem, tehát ezért nagyon nagy respect és congratulations jár, tehát röviden hálás köszönet! :o) 

Idestova 10 napja vagyok Stuttgartban, de mentségemre legyen mondva, 4 napja van internetem, így ezért sem indítottam el előbb a blogot,- no meg persze a félrebeszélést odébb téve, ezt csipetnyi lustasággal is megfűszereztem ;).

Mindjárt az elején kezdeném; az első 4 napot borzasztóan éltem meg(nyersen és őszintén szólva), mivel nagyon egyedül voltam. Mikor 1-jén,csütörtök este elbúcsúztam szüleimtől, sikerült 2 kölni lánnyal beszélgetésbe elegyednem, illetve ők kérdezték meg, hogy mi a baj,honnan jöttem,stb. mivel eléggé el voltam kenődve. Utána a hétvégén már nem láttam őket, szerintem akkor hazamentek(legnagyobb sajnálatomra). A szobám igen rosszul nézett ki, még mielőtt beköltöztem, elég piszkos is volt, így kedves édesanyám először itt se akart hagyni, de miután kipakoltam,kitakarítottam, és édesapámmal kezelésbe vettük a szobát már egész jól, ahogy ti mondanátok: "olyan Twiggy-sen" néz ki :o)

Pénteken  a segítőmmel, Anna Baderral elintéztük a formális dolgokat; bejelentettek a rendőrségen, bankszámlát nyitottunk, körbejártuk egy Penny-t, nagyjából a sulit is, elmondta, hogy is működik itt a műanyag üvegvisszaváltás(nagyon komoly kis scenner-es gép van rá), a szelektív hulladékgyűjtés,stb. Ez utóbbit érdekes, de az eddigi tapasztalataim szerint, annyira nem veszik szigorúan, mint ahol anno 6 évvel ezelőtt voltam Bad Neustadtban. Tehát van szemét itt is rendesen,sajnos... A suli hasonlít a miénkre, a Szent István Egyetemre, mivel régen ez is kastély volt, nem véletlen választottam ezt az egyetemet, ebben a hasonlóság is benne volt ;o) A mi sulink felújított és sokkal nagyobb, itt az előadók külön kis házakban vannak, nem a sulin belül, ha jól láttam. Lehet elfogult vagyok,de valahogy a Szie nekem jobban tetszik, igaz, itt jobban meghagyták régi valójában az épületet és a kert is nagyobb. check it-->

http://img2.indafoto.hu/6/7/23037_dde5af7b91bd434afa39458775de50ff/5728701_93726d6b9e7482c7a8d9d2d00af4f94e_m.jpg

Szombaton és vasárnap egész nap takarítottam, mert tényleg annyira nagy volt a piszok, hogy muszáj volt egy nagytakarítást csinálni,és igazából más dolgom nem is nagyon akadt.Próbáltam barátokra lelni, de hiába vagyunk Stuttgart belvárosától kb. fél órányira,itt megáll az élet péntek délutántól egészen hétfő reggelig+ szerintem,aki német, szinte mind hazament, hiszen a suli csak 20.-án kezdődik,egyenlőre csak előkészítők folynak. Az utcán egy lélek nem nagyon volt, csak 3 kínai ittlakót láttam. Unalmamban elmentem sétálni is, így a vasárnapi sétakörutamról nézegethettek képeket a következő linkre kattintva: http://indafoto.hu/Twiggy/hohenheim_3nap

Hétfőn végre megnyílt előttem a világ, így rögtön mentem az iskolai ügyintézőnkhöz, Frau Renzhez, hogy megtudjam, laknak-e még itt rajtam kivűl magyarok, mivel egy-két postaládán láttam magyar neveket. Szerencsémre nem tévedtem és kiderült, hogy nem egy, hanem 4 másik magyar is van itt a debreceni egyetemről,akik sajnos csak fél évig lesznek itt. Ennek ettől függetlenül nagyon megőrültem, és már aznap felkerestem őket, és este jót beszélgettem velük.

Szerdán történt még bármi említésre méltó mégpedig, hogy lett internetem,így rögtön belevetettem magam az interaktív világ rejtelmeibe, e-mailjeimre válaszoltam, msn-eztem és hasonlók,tudjátok :o)  Délelőtt 10-től volt még egy fejtágítás Frau Renz jóvoltából, aki minden fontos dolgot elmondott nekünk egyszerre két nyelven, felváltva. Remélem,ha majd hazamegyek, már én is el tudom majd különíteni így a két nyelvet egymástól, mivel most még ezzel vannak gondjaim, sajnos észrevettem párszor, hogy amikor angolul beszélek, használok német szavakat, illetve forditva. Tudom, ez a szokásos aggódásom, és majd kialakul, de akkoris zavar... :oP

Csütörtökön végre megvettem délután/estefelé a bérletem, amit majd 1 hónap múlva felvált egy un. Studiticket, amivel fél évig ingyen utazhatunk, így majd visszakapjuk a havi bérletünkre elköltött összeg 90%-át is. Ez Stuttgart, illetve Hohenheim ajándéka nekünk, ami sztem nagyon jó szokás, mivel mindenkinek jár, aki fél évig itt tartózkodik és tanul. Ez után elmentem még bevásárolni, és megismerkedtem közelebbről az itteni közlekedési morállal, illetve egy Kaufhaus nevű bevásárlóházzal, ami olyasmi mint a spar,csak ez olcsóbb, konkrétan a közelben ez a legolcsóbb bolt. Délelőtt a menzán ettem a többiekkel, ahol egész jó kaját adnak, bár én kicsit sokkallom a 2.50-2.80-as árat egy főételért egy sulis menzán, mivel egyébként a leves az ingyen van,és a desszertet külön kell megvenni, de persze itt nem a magyar hozzáállás érvényesül leves ügyben; tehát senki nem eszik csak levest, csak az, aki főételt is vett ;o) Ebéd után még megírtam a nyelvi tesztet, ami németből nekem lett a második legjobb, ami még engem is meglepett, mivel nem akartam vmi jót irni,és talán a beszéd is nekem megy az 1ik legrosszabbul :o((( Elmondták, hogy aki rosszabb csoportba kerül, az több kreditpontot kap az órák látogatásáért(tehát még vizsgázni sem kell, csak 80%-ot bentlenni és akár 4 kreditet is kaphatsz). Így alapvető dolgokat beírtam a tesztbe, de azért nem erőltettem meg magam, és még így is több mint a fele pontot megkaptam, így csak 2 kredit járna az órákon való részvételért, de az egyik debreceni fiú mondta(Gyuri), hogy beiratkozhatok eggyel rosszabb csoportba is, és ő is oda fog járni, így hogy ne legyek egyedül, és kapjak 3 kreditet, sztem a rosszabba iratom magam, ha ez valóban lehetséges.

Pénteken elmentem várost nézni, mivel a többiek már voltak az elöző hétvégén, de én még csak most mentem, mivel velem nem jött el Anna(a segítőm)megvenni a bérletet, és akkor még nem is tudtam, hogy vannak itt magyarok,egyedül pedig nem akartam menni. Péntekre viszont már úgy voltam, hogy bármi lesz is, muszáj kimozdulnom!Így is tettem, ennek eredménye képpen születtek a következő képek: http://indafoto.hu/Twiggy/stuttgartbelvaros

Délelőtt, és dél körül még jártam egy kört a suli körül, mert az egyik magyar lánnyal, Ibolyával(Csibus) együtt mentem be a városba, mivel még neki sem sikerült bérletet venni,és ő még ebédelt a menzán délben. Az imént említett sétámon szintén készültek képek, ezeket is megnézhetitek(a képek között egy fényképezőnek nem éppen őrvendő,de igen fotogén mókussal is találkozhattok ;) ): http://indafoto.hu/Twiggy/hohenheim_7nap
Visszatérve a bérlet megvételéhez, Csibus azt mondta, hogy őt kitessékelték csütörtökön, hogy várja meg a diákigazolványunkat, de eddig mindenkinek kiadták a havi bérletet, ha bemutattuk a beiratkozásról a papírunkat, így elkísértem, hátha együtt többre megyünk. Így is lett, ebéd után elmentünk és sikerült szert tenni egy havibérletre, ami sajnos még ígyis csak egy zónába szól, de jobb,mint a semmi :o) Aztán elkísértem Csibust a Kaufhaushoz is, utána pedig belevetettem magam a stuttgarti belvárosi létbe(lásd feljebb a képeket). Este fáradtan értem haza, de mivel még nem láttam mindent, elhatároztam, hogy valamelyik nap még bemegyek a városba.

Szombaton úgy volt, hogy bemegyünk a többiekkel a városba, de sajnos ködös, esős időre ébredtünk, ugyhogy ezt átraktuk mára(vasárnapra),mivel ma lesz tűzijáték is. Délelőtt elmentünk egy általam kinézett turiba, ahol szert tettem egy batikolt sálra, amit én terítőnek fogok használni, valamint egy övre, egy felsőre és egy nacira, mindezt 6,5 euroért, ugyh megérte oda elnézni,csak azt sajnálom, hogy áprilisban lesz legközelebb ilyen turi itt. Bent a városban egy volklór sőrfesztivál van, így már nagyon várom az esti eseményeket, remélem jól fogunk mulatni.

Puszilok mindenkit, köszönöm, hogy ellátogattál a blogomra, amely hamarosan újabb bejegyzéssel fog bővülni! :o* ;o)

A bejegyzés trackback címe:

https://twiggyinstuttgart.blog.hu/api/trackback/id/tr391442749

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása