okt
12

A mai napomat Frau Renznél kezdtem, mert már csak én nem adtam le a tantárgyi jelentkezésem, mivel az interneten kissé hiányos felvilágosítást találtam az általam választott tárgyakról, mint kiderült azért, mert vagy fizetősek, vagy msc-s tantárgyak, így nem tudok rájuk jelentkezni. Szerencsére készültem "B" tervvel erre az esetre,csak azzal az apropóval nem számoltam, hogy itt nem lehet felvenni a tárgyakat különböző napokon, csupán 1 db időpont van kijelölve minden tantárgyhoz, slussz passz...és amennyiben a választott tárgyaid ütköznek, úgy az egyikről le kell mondani vagy nem jársz be, de nekem muszáj felvennem egy bizonyos kreditet,és ha már ittvagyok, akkor be is szeretnék járni, így máma egész nap azon ügyködtem, hogy minél kevesebb lyukasórával, keresztezéssel, de mégis számomra érdekes tárgyakra jelentkezzek.

Délután beszéltem 2 némettel is, egy fiúval és egy lánnyal, akik nemrég költöztek be. Nagyon kedvesek voltak, és észrevettem, hogy egyre jobban megy már a beszéd, igaz ők nagyon gyorsan beszélnek, és egy kicsit máshogy is, mint az itteniek, de mindent sikerült hiánytalanul megérteni :o)) 

Holnap megyek a nyelvi intézetbe egy elbeszélgetésre délután, hogy megbeszéljük, pontosan melyik csoportba fogok kerülni. Remélem át sikerül jelentkeznem abba a csoportba, amelyikbe 2 másik magyar fog járni.

Holnap munkameghallgatásra is megyek egy logisztikai céghez, így egy önéletrajzot még összeraktam,aztán nemsokára begépelem és ki is nyomtatom.

Hamar eltelt a mai nap, elég hűvös is volt,nagyon fúj itt a szél. Reggel suliba menet egy bulgár lánnyal beszélgettem, aki az emeletemen lakik, és neki is nagy sajnálattal mondtam; azt hiszem mostmár kijelenthetem; itt az ősz! :((

A bejegyzés trackback címe:

https://twiggyinstuttgart.blog.hu/api/trackback/id/tr861446010

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

galoooshka 2009.10.15. 20:41:22

Oda se neki, Twig!Itt is ősz van már, behavazódtak a hegyek, meg minden, 100kilométeres szelek és eső mindennap:)Jókor mentél:)
Én nem is tudtam hogy kimész, azt meg pláne nem gondoltam, hogy blogot írsz majd, de örülök neki:)Sok sikert Stuttgarthoz, remélem megkapod az állást is, meg minden!:)
pusz!-Lina

Twiggy as. Tari Kati 2009.10.16. 00:04:21

Énis remélem,köszönöm szépen! ;o) Akartalak hívni mielőtt elmentem, amúgy is rég láttalak, de aztán úgy döntöttem csinálok 2 búcsúestet időhiány végett; egy beülős kocsmásat, és egy bulisat, és aki akar eljön. Kiirtam mindenhova, sajnálom, hogy te se láttad :o( szilveszter után vagy 2 ünnep között viszont összefuthatunk, ha akarod,otthon leszek! ;o) pusszkóóó

galoooshka 2009.10.16. 08:31:51

persze, persze, mindenképp!
Nemtudom, ezeket mikor írtad, hova, de most volt egy pár nap október elején-szeptember végén, amikor úgy dolgoztam mint tavaly, késő estig, és akkor másfél hétig nem néztem semmit, ez lehetett a probléma forrása:)
De bepótoljuk, legalább akkor már tudsz mesélni is majd:)
süti beállítások módosítása